Kutatási tapasztalatok

Ez a blog egy kisebb csoport kutatási tapasztalatának mintegy a kiterjesztése: szeretnénk ugyanis bevonni több embert ebbe a folyamatba. Ebben a blogbejegyzésben megosztjuk tehát a kutatásunk tapasztalatát, amely 2013 februájában kezdődött. Ez egy most is futó kutatási projekt, de nem hagyományos vizsgálat számokkal és statisztikákkal. Ez utóbbiak fontosak, de a személyes történeteket is érdemes vizsgálni, megérteni, értelmezni. Ez a kutatás pedig LMBQ középiskolai diákok történeteiről szól.

Én, Gyuri a projekt vezetője, etnográfus vagyok, vagyis olyan kutató, aki az emberek életét úgy kutatja, hogy valamilyen módon részt vesz benne (“belülről”, nem pusztán külső megfigyelőként). Korábban például fél even át részt vettem egy 11-es iskolai osztály életében (órák, szünetek, iskolán kívüli találkozások a fiatalokkal: kocsma, partik stb.), hogy feltárjam az ifjúsági kultúra, szubkultúrák és az iskola összefüggéseit. Egy ilyenfajta kutatás az iskola mindennapi életét mélyebben, más módon  tárhatja fel, mint egy kérdőíves vizsgálat. Ezután azt gondoltam, hogy valami hasonlót jó lenne csinálni az LMBTQ fiatalok mindennapi életének feltárására az iskolában. Sokféle problémát felvet azonban, ha így akarnám tanulmányozni az LMBTQ diákok helyzetét; nem igazán megvalósítható. Tehát az az ötletem támadt, hogy keresek olyan fiatalokat, akik maguk lesznek a kutatók, fiatal etnográfusok összegyűjtve napi iskolai tapasztalataikat a segítségemmel, és eközben megoszthatnák egy Facebook csoportban a meglátásaikat felépítve egyfajta közös tudást arról, milyen LMBTQ-nak lenni az iskolában. Meghirdettem tehát a kutatást, találtam résztvevőket, és februárban el is kezdtük a csoportot. Más módszereket is bevontam: kérdőív a folyamat kezdetén, élő találkozások, csoportos interjú a résztvevőkkel, saját személyes napló írása. Egy idő után az eredeti ötletet meg kellett változtatni, mert a fiatal etnográfus koncepció nem működött. De a csoport a megosztás és tudásépítés helyévé vált, s felmutathatunk érdekes “eredményeket” is már. A résztvevők nem a kutatás “alanyai”, akiket én a kutató megfigyelek, hanem aktív résztvevői. A csoport szándékosan kicsi: 12 főből áll, hogy a személyes megosztás és az építő csoportdinamika érvényesülhessen benne. A számok nem igazán érdekesek ebben a “vizsgálatban”, nem akartam sok adatot összegyűjteni, hanem inkább mélyen megérteni személyes történeteket és vitát, beszélgetést generálni.

Úgy gondolom, sikerült egy biztonságos digitalis és valós környezetet, közösséget kialakítanunk, ahol mindenki szabadon megoszthatja tapasztalatait, kérdéseit, veléményét, sőt akár problémáit is. A kommunikációnkkal és vitáinkkal pedig elkezdtünk közös gondolatokat is kialakítani a témában.

Most, mint a csoport vezetője és facilitátora (a résztvevők segítségével) elmesélem az olvasóknak, hogy mik is ennek a sajátos kutatásnak a legfontosabb pozitív és problémás szempontjai mindezidáig (nem a tartalomra, eredményekre, hanem a módra, a folyamatra, a kutatási és csoporttapasztalatra koncentrálva).

Beletelt pár hónapba, de mostanra, ahogy írtam, a csoport egy valóban pozitív közösségi környezetté vált, ahol mindenki elismert, megbecsült tag, és meg van hívva arra, hogy hozzájáruljon a csoport életéhez. Az odatartozás érzése is bennünk van, csoportként határozzuk meg magunkat, közösségként, amely terjeszkedni is akar a jövőben, hogy egy olyan hely legyen, ahol LMBTQ fiatalok közösséget alkothatnak. Voltak építő vitáink, de soha nem voltak veszekedések, sértő kommentek és hasonlók. Néhányak számára a csoport konkrét segítséget adott a saját önelfogaduk és identitásépítésük útján. Megbeszéltünk sok iskolához kapcsolódó témát, és van mondanivalónk a nagyobb közönség számára is. Volt néhány csoporttalálkozónk, ahol egészen mély személyes történetek és véleménymegosztások is elhangoztak, és szeretnénk szervezni még többet a jövőben. A tagok egyre aktívabbak, például együtt szerveztük meg és bonyolítottuk le első workshopunkat a Budapest Pride hete alatt (ld. az előző bejegyzés). Bizonyos szempontból elmondható, hogy sokszínű csoport vagyunk: a tanulók külöböző iskolatípusokban tanulnak (állami, egyházi, drámatagozatos iskola, normál középiskola, szakiskola, alternatív iskola) és Magyarország különböző terüteiről jöttek (Budapest, vidéki város és falu).

Voltak azonba nehézségeink is a hónapok során. Először is, több résztvevő számára az elején nem volt világos a csoport célja, és így néhányan nem igazán vettek részt a csoport életében, s egy idő után ki is léptek. Nagyon problémás, hogy két tagról nem tudni miért is lépett ki, nem lehet őket elérni, pedig a csoportban úgy tűnik, semmi negatívum nem érte őket. Most 12-en maradtunk: többségében melegek, egy biszexuális fiú, egy leszbikus lány és egy fiú, aki queerként határozza meg magát, én is meleg vagyok. Ez a helyzet önmagában nem probléma, az egyetlen leszbikus jól érzi magát a csoportban, de jó lenne ha többféle lenne a csoport. Sajnos próbáltam több lányt találni a kutatás elején, de nem sikerült, és nem találtam transznemű tanulót sem.

A Facebook csoport nagyon jó arra, hogy bevonjon az ország különböző részeiről érkezett résztvevőket, és fenntartson egy folyamatos online kommunikációt (a’ la Facebook persze J!), de megvannak a maga hátrányai is. A tagok aktivitása nagyon váltakozik (különböző okokból; például valaki nagyon elfoglalt lehet más dolgokkal az életében), a csoportélet nem mindig interaktív és személyes. Néhányszor valaki például posztol valamit, és csak néhány tag reagál annak ellenére, hogy fontos felvetés, kérdés van a kiírásban. Többen hosszabb időre csöndben vannak, mások hetekig távol voltak/vannak a csoporttól anélkül, hogy megnéznék azt. Ez egyrészt jó is, mert azt jelenti, hogy mindenki szabadon fejezheti ki önmagát: hozzászólhat vagy sem, ahogy akar; másrészt azonban ezen a módon a Facebook nem segíti elő az aktív részvételt.

Én gyakran látom, hogy néhányan más csoportokban nagyon aktívak, posztolnak azok timeline-jára, miközben itt meg nem. Mikor ezt a kérdést felvetettem az egyik csoporttalálkozón, akkor nagyon érthető választ kaptam: “más csoportokban azt érezzük, hogy bármit megoszthatunk, de ezt a csoportot komolyabbnak érezzük, gondolkodnunk kell azon, mit is osztunk meg.” Elég egyértelmű, hogy az off-line, élő csoporttalálkozások sokkal jobban elősegítik az aktív párbeszédet, de sajnos nem sikerült egyetlen olyan találkozót sem megszerveznünk, ahol mindneki ott tudott volna lenni. Több találkozó volt már, ahol a tagok egy része ott volt, de olyan még nem, ahol mindenki.

Volt egy nagyon komoly technikai problémánk is, amely veszélyeztette az egész kutatási folyamatot:  a Facebook csoportban egy ideig csak az utolsó három poszt látszott a timeline-on, s ez szinte megölte a csoportéletet. Ez a probléma szerencsére megoldódott.

A csoport tagjai most aktívabbak, de nem mindenki, és általában elmondható, hogy nehéz arra mozdítani a tagokat, hogy hosszabban írjanak, vagy részt vegyenek több időt igénylő tevékenységekben. Például amikor workshopot készítettük elő, akkor szerettem volna bevonni a diákokat abba, hogy keressenek érdekes korábbi tapasztalatokat a posztok között, de nem igazán jártam sikerrel. Csak néhányan írtak személyes kommentet vagy vallomást (nem is kerestek a régiek közül). Én kerestem párat, s hozzátettem ezekhez. Így is jól jött ki végül, de én mint a vezetője a folyamatnak láttam, hogy nehéz a “kutatási felelősséget” megosztani. Ez még változhat. Remélem például, hogy a jövőben a tagok akár maguk is írhatnak blogbejegyzést ide, most én írom ezeket, ők elolvassák, kommentálják és jóváhagyják, a posztolás előtt.

Mindezen nehézségek ellenére úgy gondoljuk, hogy ez a különleges kutatási tapasztalat gazdagító és bátorító. Folytatjuk és szeretnénk kommenteket kapni másoktól is. Azért osztottuk meg a nehézségeket, problémás szempontokat is, mert szeretnénk őszinték lenni a tapasztalatunkkal kapcsolatban (és ezek annak részei), és mert ezzel segíthetünk majd másokat, akik hasonló tevékenységben kapcsolódnak be: mindez tanulságos lehet számukra.

Nemsokára posztolni fogunk konkrét tapasztalatokat, problémákat és kérdéseket, amikre várjuk az olvasók reakcióit.