7/17/2013

Pride workshop összefoglaló

"Megvetéssel, gyűlölettel a gimnáziumomban még nem találkoztam. Ez egy különleges, toleráns közösség."


"Általános iskolában az utolsó félévem kín és gyötrelem volt. Mindennap egy kudarccal teli harc volt fegyverszünet nélkül, amelyen legalább tízszer szíven találtak. Pedig én csak védtem a váramat nem támadtam soha. Az utolsó hónapban volt, hogy nem mentem be, mert a lelki nyugalmamat akartam megőrizni."

"A történelem tanárom így nyilatkozott ebben a témában: 'Akinek szaros a farka vége, annak le kell vágni...!'"

Csak néhány ízelítő azokból a történetekből, amiket megosztottunk a Pride LMBTQ-ként az iskolában workshopján. A műhely egy kutatásból született, amely nem a hagyományos módon folyó vizsgálat. Itt a résztvevők, középiskolás fiatalok (11-en), nem vizsgált személyek, hanem maguk is részesei a kutatás folyamatának egy Facebook-csoportban, és élő találkozások során oszthatják meg elsősorban az iskolához kapcsolódó tapasztalataikat mint LMBQ fiatalok. Velük együtt szerveztük és tartottuk ezt a workshopot is. 


A műhelyre nagyon sokan eljöttek. Fiatalok, tanárok, más érdeklődők. Mi a csoportból öten voltunk ott, 4 középiskolás és jómagam a kutatás vezetője. 
Rövid bemutatkozásunk után arra kértük a résztvevőket, hogy mondjanak egy-egy szót, ami eszükbe jut, ha a témára gondolnak: Milyen ma hazánkban egy LMBTQ fiatalnak az iskolában?
A következő sokatmondó szavak hangzottak el: bizonytalan, homofób tanárok, meleg tanárok, kirekesztettség, rejtőzködés, elfogadó barátok, elfogadó tanárok, eltérő iskolák, bullying (iskolai zaklatás)...

Ezután a középiskolások is megosztottak tapasztalatokat, vallomásokat, és ezekről beszélgettünk. Majd néhány szóban bemutattam a kutatást és módszertanát laikus közönség számára utalva olyan tudományos kategóriákra, mint részvételi etnográfia, fókuszcsoport. Ezután megosztottunk egy a csoportban felmerült dilemmát (megkülönböztetés-e, ha a meleg diák úgy érzi, nem fejez(het)i ki a párjával az intimitást úgy, mint hetero társai), és néhány további iskolai esetet (pl. hogy az egyik fiatal anyukáját az egyházi iskola igazgatója megkérte, kérje a fiú magántanulói státuszba vételét, miután nyíltan vállalta melegségét, hivatkozva állítólagos szülői panaszokra), s megkértük a résztvevőket, hogy kisebb hármas csoportokban, vagy párban gondolkodjanak azon, ők hogyan folytatnák a történeteket, mit tennének stb. 

Ezután egy aktív beszélgetés alakult ki arról, hogyan tudnánk fellépni az iskolai kirekesztés eseteivel szemben. 
A következő ötletek hangoztak el: asszertív szülők, egyházak és LMBTQ szervezetek együttműködése, meleg – heteró szövetség, EBH, nyilvánosság, média, vlogok, iskolapszichológus, tanárok beszélgetése, forradalom?, DÖK, kapcsolat nevelési tanácsadókkal
A workshopra készített és ott a résztvevőkkel együtt módosított diák megtekinthetők itt: 

Az előre összeírt további hosszabb tapasztalat-leírások, vallomások megtekinthetők itt: 




No comments:

Post a Comment